A törökkanizsai „Dositej Obradović” Gimnázium és Szakiskola tanulói és dolgozói június 28-án ünneplik az iskolanapot. Ezúton gratulálok mindannyiunknak e kihivásokkal teli, nehéz tanév befejezéséhez. Kijelenthetem, a kihivásokkal megbirkóztunk, az akadályokat legyőztük, sok nem tervezett leckét megtanultunk, a szép dolgokban pedig örömet leltünk.
Meglátogattuk az újvidéki könyvvásárt és Lorist kiállitást, résztvettünk a velebiti ajvárfőző versenyen , a kanizsai Kukoricafesztiválon, a topolyai Szármafőző versenyen, a zentai Karácsonyi Vásáron. Szervezett sétával támogattuk a rákos gyermekek szüleit, csodálatos barátokat szereztünk a pécsi Binok iskolából, a Rákóczi Szövetség szervezésében voltunk Budapesten, megvendégeltük Vajdaság Európai ifjúségi központjának képviselőit, asszertiv tréninget szerveztünk iskolánk tanulói számára, a zentai Vöröskereszt képviselői előadást tartottak iskolánkban az alkohol és kábitószerek hatásairól, részt vettünk Versecen a tásrstanitók számára szervezett képzésen és nagy hangsúlyt fektettünk az egymástól tanulásra. Ellátogattunk a budapesti SIRHA kiállitásra és Új Vidéken korcsolyáztunk. Házigazdája voltunk a Szakmasztár elődöntőjének, barátkoztunk, filmeket, prezentációkat készitettünk.
Köszönöm nindenkinek az együttmőködést!
Köszönet Törökkanizsa Helyi Önkormányzatának a támogatásért, együttműködésért, minden beruházásért és az új sport pályáért.
Köszönet a Tartományi Sport és Ifjúsági Titkárságnak a 17o.ooo,oo dinárért, amellyel támogatta tanulóink egészségügyi oktatását valamint a 82.080,00 dinárért, amelyet kosárlabdák, röplabdák és focilabdák beszerzésére kaptunk.
Köszönet a Tartományi Oktatási Titkárságnak az okos tábláért, a 250.000,00dinár értékű számitógépekért és a 84.000,00din értékű továbbképzésért tanáraink számára.
Köszönet a Magyar Nemzeti Tanácsnak az okostábláért és a budapesti kirándulásért.
Különösen hálás vagyok tanulóinknak és tanárainknak.
A 2019/20-as tanév dicséretben részesitett tanulói:
Jančić Tatjana – részvétel a GEO CHALLENGE fináléjában
Čonić Filip– részvétel a GEO CHALLENGE fináléjában,
Radaković Sara– részvétel a GEO CHALLENGE fináléjában, – 3.helyezés a községi szintű versenyen történelemből
Samardžić Jovana– részvétel a GEO CHALLENGE fináléjában
Jančić Nikola– 3.helyezés a községi szintű versenyen történelemből
Vučević Vladan – 3.helyezés a községi szintű versenyen történelemből
Bajić Ivan – 3.helyezés a községi szintű versenyen történelemből
Nikočev Marko– 2.helyezés a községi szintű versenyen történelemből
Krasić Biljana – 1.helyezés a községi szintű anyanyelvi versenyen
Bibić Tea – 1.helyezés a községi szintű anyanyelvi versenyen, 1. helyezés a községi szintű irodalmi olimpián
Rodić Đorđe – 2. helyezés a körzeti streetball versenyen, 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Perišić Đorđe – 2. helyezés a körzeti streetball versenyen, 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Mikluc Vasa – 2. helyezés a körzeti streetball versenyen3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen,
Kukolj Đurđina – 1.helyezés a körzeti asztalitenisz versenyen
Božanin Miljan– 3.helyezés a községi szintű versenyen történelemből, 1.helyezés a községi szintű anyanyelvi versenyen
Koledin Bogdan – 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Stojanović Milan – 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Obradović Đorđe – 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Mijatov Nebojša – 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Lagundžin Dušan – 3.helyezés a körzeti kosárlabda versenyen
Külön dicséretben részesül Szalma Márk, aki a betedséggel vivott hősies harc alatt is lelkiismeretesen követte a távoktatást. Kitartása, lelki ereje és bátorsága példaértékű.
Hálával tartozom kollégáimnak igyekezetükért, lelkiismeretes munkájukért, különösen a távoktatás folyamán. Külön köszönet azoknak közülünk, akik időt és energiát szenteltek a fenn emlitett tanolóinkra.
Kiemelném Ábrahám Livia magyar szakos tanárnőn nevét, aki órákat vett fel a Pannon RTV vel a távoktatás folyamán.
Remélem, egy könnyebb, szerencsésebb tanév áll előttünk, melyben sikeresen folytathatjuk az oktatási-nevelési munkát és tovább fejleszthettjük tanulóink kompetenciáit.